A vasút története

Gyere és utazz velem

A lóvasút kötöttpályás, lóval vontatott közlekedési eszközöket jelent. A lóvasút a vasút egyik elődje.

A kötöttpályás közlekedés kezdeteit a bányákban használt fa nyompálya jelentette, amelyen emberi erővel mozgatott csillék közlekedtek. A fapályát a 18. században vasszerkezetekkel erősítettek meg, majd vaspályával váltották fel. A vaspálya jelentős tömegű áru mozgatását tette lehetővé, amihez 1767 körül kezdtek lovakat használni. A lóvasút előnye a szekerekhez képest a kisebb gördülési ellenállás miatt a nagyobb terhelhetőség volt, illetve a nedvességtől független használhatóság. A közforgalmú lóvasutak korai közúti vasutak voltak.

Személyszállításra 1803-ban használta először a Surrey Iron Rail nevű társaság, amely Dél-Londonban indított menetrendszerű lóvasútjáratokat.

Magyarországon először 1827-ben a Pest-Kőbánya között próbálták ki a lóvasúti technikát, de a kísérleti üzemet 1828-ban felszámolták. Ez volt az ún. lebegő vasút, azaz a lovak a kocsikat nem egy a földre lefektetett sínpályán vontatták, hanem az építőanyagot szállító kocsik egy pilonokon álló, gerendákkal, kötelekkel megerősített szerkezeten gurultak. A vállalkozás teljes csőd volt, az olcsó puhafából épített fapálya nem bírta a terhelést. Érdekesség, hogy a lebegő vasút lebontott faanyagát Széchenyi István vásárolta meg tűzifának. A lóvasút a reformkorban olcsósága miatt a gőzvasutak reális alternatívájának tűnt. A közlekedéspolitikai viták közepette még Magyarország lóvasúti hálózatának tervét is elkészítették. 1840-46 között lóvasút épült Pozsonytól Nagyszombatig, majd Szeredig. A 64 km hosszú pályán két kocsiból álló személy- és legfeljebb 6 kocsiból álló tehervonatok közlekedtek. A személyvonatok menetideje kb. 4,5 óra volt.

A gőzüzemű vontatás a lóvasutat a távolsági közlekedésben versenyképtelenné tette a jóval nagyobb sebesség és terhelhetőség miatt. A gőzüzem a városokban azonban nem igazán vált be, ezért az omnibuszok, majd a lóvasutak a 19. század második felében gyorsan terjedtek az egyre nagyobbá váló városokban.

Pesten a Pesti Közúti Vaspálya Társaság indított először közforgalmú lóvasúti szolgáltatást Pest, Széna tér (ma Kálvin tér) és Újpest, Városkapu (ma Újpest-Városkapu metrómegálló) között 1866. július 30-án. Az újpesti lóvasút megnyitása után két évvel, 1868 júniusában indult Buda első lóvasút vonala a Lánchíd és Zugliget (közelebbről a Laszlovszky-major) között.

A városi közlekedésben a lóvasutat a villamos szorította ki.

Az utolsó hazai városi lóvasút 1927-ig üzemelt a Margit-szigeten.

A ma üzemelő lóvasutakat többnyire hagyományőrző egyesületek állították helyre. A Man-szigeti Douglas Horse Tram a második világháború kivételével 1876 óta folyamatosan üzemel, igaz, évtizedek óta már csak a nyári szezonban. Bécs városában a villamosmúzeum szintén üzemeltet lóvasutat nyaranta.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 6
Havi: 24
Össz.: 6 493

Látogatottság növelés
Oldal: Lóvasút
A vasút története - © 2008 - 2024 - david-jova.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »